2012. április 30., hétfő

2. Fejezet


Jó olvasást kívánok nektek.
Az öltözőben…..
   *Anna szemszöge*
Éppen a srácokkal sétálunk vissza az öltözőbe amikor John megszólal.
- Csajok siessetek az öltözködéssel,  mert 20 perc múlva a hotelban megbeszélés lesz. - Na kösz ilyen hamar nem tudok átöltözni.
- Rendben megteszünk minden tőlünk telhetőt, de addig míg mi elkészülünk gyertek be az öltözőbe és helyezzétek magatokat kényelembe. - szólok pár perc hallgatás után.
Mikor beértünk az öltözőbe a srácok ledobták magukat a kanapéra és Eric megrohamozta a mini hűtőt . A lányokkal kuncogásba kezdünk Eric meg ki dülledt szemekkel néz ránk. Én csak legyintek ők ezt nem érthetik. Mi csajok elmentünk átöltözni és rendbe rakni magunkat. Miközben öltöztünk hangokat hallottunk.
- Ezek a csajok magunk a főnyeremény: jól néznek ki, tudnak táncolni, és van humoruk is. - áradozott a három srác közül az egyik valószínűleg Edward volt.
Lányokkal egymásra néztünk és nem tudtuk felfogni amit mondanak annyira hihetetlen az ő szájukból ezeket a dicsérő szavakat hallani. Ránéztem a lányokra ők elpirultak. Megértem őket sosem volt egyikünknek sem valami hű de nagy magabiztossága. De amióta versenyeken részt veszünk és jó helyezéseket érünk el azóta kicsit magabiztosabbak vagyunk.
- Lányok készen vagytok már? – kérdezi Eric
- Igen. – válaszoltunk szinkronban.
Miután összeszedtük az összes dolgainkat elindultunk a megbeszélésre. Kicsit félve ültünk be a limuzinba(!!!) a hangulat feszült volt de hamar feloldódtunk a srácok körében. Miután megérkeztünk a megbeszélés helyszínére John udvariasan kinyitotta az ajtót biccentve megköszöntem a kedves gesztust.
- Srácok örülök, hogy megérkeztetek. – köszöntött minket Paul (a turné menedzser)
- Nem kezdhetnénk el a megbeszélést?- Kérdi Eric kicsit flegmán.
Erre én oldalba bököm mire rám kacsint és pimaszul elmosolyodik. A lepkék akik eddig békében ültek a hasamba most életre keltek. Istenem nagyon cuki ez a mosoly.
- Nos akkor kezdjük is. Az első állomás Párizs ott 1 hetet leszünk 4 fellépés 5 próba és dedikálás a fiuknak. - magyarázza Paul amikor
Minket a dedikálás annyira nem érint. Úgy látszik amikor a fiuk dedikáláson lesznek mi elmehetünk várost nézni. Mindig is megakartam nézni Párizst szerintem gyönyörű város, remélem a lányokat is eltudom rángatni.
- Anna , Anna…. - szólongat Taylor.
- Mi micsoda? - ocsúdok  fel a tervezgetésemből.
- Paul éppen azt mondta, hogy te leszel a koreográfus az egész turné alatt. - közli Liza lazán és boldogan.
- Komolyan? Paul ezt nem mondod komolyan?! Nagyon szépen köszönöm a megtiszteltetést, hogy én taníthatom be a táncot a srácoknak és a lányoknak.
- Igazán nincs mit láttalak táncolni titeket és nagyon meglepődtem, hogy valaki ennyire nagy odaadással és szenvedéllyel csináljátok azt amit valaha is akartatok. Itt a sok gyakorlásotok eredménye, hogy most egy világkörüli turnéra készültök.
- Köszönjük szépen a lehetőséget és azt, hogy esélyt ad arra, hogy kipróbálhatjuk magunkat nagy közönség előtt. - válaszol helyettem Taylor.
- Akkor kezdődhet a turnéééé? - nyújtja el a turné szót John.
- Igen készen állunk. - feleli Liza.
- Akkor most tegyük el magunkat holnapra és holnap reggel 10-kor találkozunk a repülőtéren a B2-es terminálnál. Magángéppel megyünk tehát nem lesznek utasok akik zavarni fognak titeket. - vázolja fel a holnapi teendőket Paul.
- Akkor Viszlát  Paul holnap találkozunk. - köszön el Taylor.
- Viszlát Paul - köszön el Liza is.
- Viszlát - köszönök el én is.
- Lányok miért nem megyünk el hozzánk, hogy ismerjük meg egymást jobban? - kérdezi Eric és közben látom, hogy a Jedward ikrek is felkapják a fejüket és mosolyognak mint a tejbe tök.
- Hát nem is  tudom nekünk pihenni kéne……- mondom egy keserűséggel a hangomban.
- Na légysziiiiiiii - kérlelnek minket a srácok lányos hangon mire elnevetjük magunkat a lányokkal egymásra nézünk látom a lányok szemében a reményt megcsillanni.
- Rendbe legyen. - adom be a derekamat.
- Éljen!! , Ez az - kiáltanak fel a srácok és a lányok is megkönnyebbülten sóhajtanak fel.
- Nos, akkor induljunk és kezdjük el az ismerkedős estét. - karol belém Taylor a másik oldalamon  pedig Liza mosolyog.
- Szerintem menjünk az én lakásomra ott van elég hely mindenkinek. Rendelünk pizzát és üvegezünk. - mondja Eric.
Elindultunk Eric lakására ami igazából egy hotel szoba volt mert mint kiderült az ő otthona Svédország. A lányok kidülledt szemekkel néznek Ericre, de én tudtam mert ugye én hallgatok Eric Saade-t és utána is néztem, hogy ki ez a srác.
- Na akkor kezdjük is el a játékot! - kiállt fel Liza.
- Rendben van én kezdek! - szól Edward.
Edward pörget. Pörög, pörög, pörög és az üveg megáll……. Tayloron.
- Taylor felelsz vagy mersz? - kérdezi Edward
- Hmm… először felelek. -  jelenti ki Taylor.
- Akkor ki az a személy hármunk közül aki iránt kicsit többet érzel mint barátság? - teszi fel Edward a zavarba ejtő kérdést.
- Erre a kérdésre nem válaszolok. - feleli Taylor sértődötten
- Okéé. - látom Edward arcán, hogy egy kicsit csalódott amiért nem kapott választ a kérdésre.
- Taylor Pörgess!! - szól John.
Taylor jól megpörgeti az üveget. Várunk, hogy kin áll meg és nem máson áll meg mint Ericen,
- Eric felelsz vagy mersz? - látom Taylor arcán, hogy valami gonosz dologra készül.
- Merek. - jelenti ki vagányan a Saade fiú.
- Hmm akkor vedd le a pólódat. - válaszol Taylor magabiztosan.
Eric amint meghallja a feladatot a teste hírtelen megfeszül de látom rajta, hogy nem akarja megcsinálni a feladatot de mégsem akar nyuszinak tűnni előttük. Jaj de aranyos. Anna miket gondolsz. Amíg én a gondolataimmal vagyok elfoglalva addig Eric lekapja a pólóját és feltárul előttük kidolgozott teste.
- Na jó Eric te jössz. - szól Liza.
Eric izmos karjával megpörgeti az üveget ami megáll és felém mutat.
- Anna felelsz vagy mersz? - kérdi kajla vigyorral az arcán Eric.
- Merek… - szólok félve.
Remélem nem fogok leégni vagy nagyon pikáns dolgok nem kell csinálnom. Mert nagyon nem akarok r*bancnak tűnni előttük.
- Akkor a feladatod a következő…..

Na ennyi lenne a 2. fejezet remélem tetszik. Ha igen kérhetek kommentet. vagy egy pipát. Előre is köszönök mindent. Jó pihenést a mai és a holnapi napra. Remélem mindenki kipihent magát a hosszú hétvégén.
Puszi: Bigikeee

2012. április 27., péntek

1. Fejezet

Győzelem és megdöbbenés.
*Anna szemszöge*
Atya Úristen nem hiszem el elérkezett a sorsdöntő fellépésünk. Aki nem értené annak elmagyarázom! Szóval, meghirdettek egy versenyt amiben 3 fős csapatokat keresnek egy világ körüli turnéhoz(!!!), de senki sem tudja,hogy kinek a turnéjára megy majd a nyertes csapat. Éppen bemelegítünk és még egyszer utoljára elpróbáljuk a koreográfiát amikor Liza megszólal.
  -Csajok szerintetek van esélyünk megnyerni? Elég jók a vetélj társaink. - kérdezi félve.
-Szerintem van jók vagyunk és lételemünk a tánc. - felelem magabiztosan.
-Én szerintem is van esélyünk királyok vagyunk .- válaszolja Taylor.
-Szerintetek kinek a turnéjához kellenek táncosok? – szegezem csajoknak a kérdést.
-Remélem, bár lehetetlen de eszméletlen lenne ha Jedward ikrek keresnének táncosokat.
***Bár Eric Saade lenne*** gondolom magamban.
-Rendben csajok gyerek mert 5 perc múlva ti jöttök. – szól be az öltözőbe egy mikrofonos nő.
És 5, 6, 7,8 az ütem átjárja a testem. Szívemet beleadom a táncba és reménykedek hogy mindez elég lesz, hogy megnyerjük a versenyt.
*Az eredmény hirdetés pillanata*
-És a győztes csapat aki elmehet egy világ körüli turnéra az nem más mint……..a BEATGIRLZ…….
Lehetetlen nem bírom elhinni, hogy nyertünk. Pedig igaz!!!
-ÁHHHH- kiáltjuk a lányokkal egyszerre.
A közönség tapsviharral gratulál nekünk. A másik csapat odajön megölelnek minket gratulálnak majd lemennek a  színpadról hogy még egyszer utoljára előtudjuk adni a produkciónkat. Felcsendül a zene és mi belekezdünk a táncba. Nem tudjuk abbahagyni a mosolygást annyira tombol bennünk az adrenalin. Még midig hihetetlen, hogy megnyertünk a versenyt. De minket már csak az foglalkoztat, hogy kinek a turnéjára megyünk majd. Vége az előadásunknak. Oda megyünk a műsorvezetőhöz.
-Beatgirz gratulálok milyen érzés, hogy 1. lettetek? – kérdezi Leny(műsorvezető)
-Először is hihetetlenül boldogok vagyunk, hogy részt vehettünk egy ilyen csodálatos versenyen, rengeteg akadályon kellet végigvergődni míg eljutottunk idáig. – beszélek a csajok helyett is.
-Na kíváncsiak vagytok h kinek a turnéján fogtok részt venni? –kérdi Leny
Mi csak a lányokkal hevesen bólogatunk. Szét vet minket a kíváncsiság. Hármunk közül én vagyok a legkíváncsibb. Hisz én neveztem be a csapatot a versenybe.
-Na akkor elárulom, hogy kinek a turnéján fogtok táncolni.
-Leny ne csigázz már mindket ennél jobban kérlek áruld el. – könyörgök.
-Jól van jól van elmondom….-húzza az időt.
Komolyan mondom minél tovább fogja húzni az időt annál inkább ideges leszek, hogy kinek a turnéján fogunk részt venni. Remélem nem valami nyomi énekes lesz….
-Jedward és Eric Saade……- kiáltja.
Majd kinyílik a LED fal megjelennek az előbb említett személyek.
Bennem meg megállt az ütő. ERIC SAADE nem hiszem el. Ha nem karolnék bele a csajokba akkor most szerintem a padlón térdelnék leesett állal. A srácok odajönnek hozzánk gratulálnak puszit adnak és megölelnek minket. Amikor Eric éppen hozzám ér a gyomromban felélednek a lepkék és repkednek mindenhova Vége a gratulációnak a csajok majd kiugranak a bőrükből látom a szemükben a csillogást. Tudni illik, hogy Taylornak Edward Lizának John tetszik.
-Hé csajok először is gratulálunk másodszor pedig remélem felkészültetek a turnéra! – kérdezi Eric észveszejtő mosollyal. Mentem elájulok.
-Köszönjük szépen. És igen felkészültünk a turnéra. Ne aggódjatok tudunk mi meglepetést okozni. - felelem kacéran.
Eric-kel farkasszemet néztünk. Láttam valami sunyi kis fényt csillanni a szemében. Ajaj rosszat sejtek!! Remélem nem ütöm meg a bokám a kacér válaszom miatt.
-Nos hát ennyi volt a táncverseny. Reméljük tetszett. Találkozunk hamarosan. – köszönt el Leny.
A srácokkal hátra mentünk az öltözőbe, hogy megbeszéljük a holnapi indulást….
Hát ennyi lenne az első fejezet ha tetszett akkor légy szíves  kaphatok pár komit nagyon hálás lennék.
Puszi: Bigikeee

2012. április 21., szombat

Prológus

Sziasztok a nevem Anna Scott. 19 éves vagyok és Írországban élek. Van két legjobb barátnőm Taylor Adams és Elizabeth Pear. Mind a hárman tagjai vagyunk az írországi Beat Hip-Hop tánccsapatnak. De én pluszba benne vagyok a Dublin Sport's and Dance's High School focicsapatának (én vagyok a csapatkapitány). De a tánc az életem mind a hárman szeretjük a Jedward ikreket sőt én még teljesen oda vagyok Eric Saade-ért. Félre ne értsetek nem vagyok őrült rajongó szimpla átlagos rajongó vagyok.....

Nos hát ennyi lenne a prológus remélem tetszeni fog a történet....
Peace!!

Bocsánat

sziasztok sajnalom hogy nem tudtam elkezdeni a tortenetet de megprobalom megirni a bevezetot es majd felrakom remelem majd tetszeni fog